Szépség
Meghan és Harry nagy lépésre készülnek: az egész világ értetlenül áll a dolog előtt
Határozott terveik vannak a jövőre nézve!
Mondhatni nem telhet el úgy nap, hogy röppenne fel egy vadiúj hír Meghanről és Harryről, hiszen az utóbbi három évben – mióta lemondtak a királyi kötelezettségeikről és Amerikába költöztek – folyamatosan okot adnak arra, hogy az egész világ róluk beszéljen.
Persze a legtöbb alkalommal azért kerültek eddig a figyelem középpontjába, mert megjelent róluk egy-egy interjú vagy egy netflixes dokumentumfilm, vagy éppen könyvet adtak ki, ezeknek az apropója pedig minden alkalommal az volt, hogy a királyi családban elszenvedett sérelmeikről beszéltek.
Ezúttal viszont másról van szó, egy nevét elhallgató forrás szerint ugyanis Meghan és Harry egy ideje azt fontolgatják, hogy Montecitóból Malibuba költöznek, sőt, már titokban házakat is nézegetnek arrafelé. A költözés pedig nem véletlen, Meghan ugyanis nemrég leszerződött egy Los Angeles-i tehetségkutató ügynökséghez (William Morris Endeavour), hogy a későbbiekben producerként, filantrópként és tartalomkészítőként dolgozzon. Jelenlegi otthonuktól viszont Los Angeles belvárosa (ahol a legnagyobb üzletek köttetnek) háromórás kocsiútra van Meghanéktől, ez pedig nem tesz jót az üzletkötéseknek, arról már nem is beszélve, hogy az előkelő, sztárokkal teli eseményekről, partikról is lemaradnak. Malibuban lakik egyébként többek között Lady Gaga, Miley Cyrus és Leonardo DiCaprio is, így nem véletlen, hogy Meghan azon a környéken akar élni, ahol a nagy sztárok, producerek és stúdióvezetők mind együtt lógnak...
Olvasnál még Meghanről és Harryről? Akkor katt a galériára!
Ha pedig kíváncsi vagy, mit eszik Meghan egy nap alatt, akkor ezt is olvasd el:
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!