Szépség
2 év után végre eljegyezték egymást?
Bár Rooney Mara és Joaquin Phoenix kapcsolatának nem sokat jósoltak a rajongók 2 évvel ezelőtt. most bejelentették a nagy hírt.
A két sztár először 2013-ban A nő című film körútján lett jóban, de akkor még a színész inkább labilis, magányos farkasnak tűnt. Rengeteg botrányt keltő nyilvános szereplése és állítólagos alkoholproblémái miatt sokáig nem hallottunk róla pozitív híreket. Rooney Mara a Tetovált lány punk karakterével lett híres 2011-ben, míg Joaquin addigra már befutott sztár volt, Johnny Cash megformálásáért Golden Globe-ot kapott és mostanáig háromszor jelölték Oscar-díjra.
Cannes-i fordulat
A pár tagjai 2017-ben a Mária Magdolna című film forgatásán dolgoztak együtt, amelyben Joaquin Jézust, Rooney pedig Mária Magdolnát alakította. Sokáig csak pletykáltak a bimbózó kapcsolatról, azonban 2017 májusában a Cannes-i Filmfesztiválon már párként jelentek meg. A 10 év korkülönbség és a színész lelkiállapota miatt nem sok jót jósoltak a párnak a rajongók, ehhez képes, most 2 év után végre eljegyezték egymást.
És a jelen...
Bár a pár legtöbbször próbál elbújni, kevés hivatalos eseményen jelennek meg, azért néha egy-egy szemfüles fotós lekapja őket, most éppen bevásárlás közben fotózták le a színésznőt az igencsak feltűnő gyűrűvel a kezén.
Rengeteg sztárszerelem született filmforgatás alatt, a sorozatszínészeknél még nagyobb az esély arra, hogy mélyebb érzelmek alakulnak ki, hiszen több évadon keresztül megmarad a közelség, vibrálhat a levegő akár évekig is.
A galériában összeszedtük azokat a párokat, akik sorozatforgatások alatt ismerkedtek meg.
És milyen, amikor egy kapcsolatot a nő szeretné már komolyabbra fűzni? 7 celebnőnek olyan konkrét elképzelési voltak, hogy ők kérték meg a pasijuk kezét:
És íme 5 szerelmespár a mozivásznon, akiket soha többet nem szeretnénk együtt látni.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!