Szépség
Melissa McCarthy és férje 16 éve szerelmesek - Titkukról is lerántották a leplet
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
A vígjátékok királynője és szintén színész férje október 7-én ünnepelték 16. házassági évfordulójukat.
Ez idő alatt szebbnél szebb és viccesebbnél viccesebb pillanatokat éltek meg együtt, amelyet nemcsak ők, hanem a TV-s időszakuk alatt készült felvételek is bizonyítanak. A pár 1995-ben ismerkedett meg egymással és Melissa McCarthy szerint első pillanattól fogva barátok voltak, amit Ellen DeGeneres műsorában is elárult.
Egyébként sosem titkolták, hogy kapcsolatuk egyik legnagyobb mozgatórugója a humor, amelynek hála, azóta is egy húron pendülnek. Ez pedig olyannyira igaz, hogy a közel 20 évük alatt egy ennivaló, ám annál zseniálisabb szokásuk is kialakult. Ben Falcone ugyanis minden filmben feltűnik, amelynek felesége a főszereplője, persze csak egy kisebb cameo erejéig.
Falcone-t így olyan szerepekben szúrhatták ki a szemfüles rajongók, mint A partiállat Über-sofőrje vagy A koszorúslányok légifelügyelője. Ez a hagyománynak is nevezhető különleges vendégszereplés Seth Gordon rendező ötlete volt, aki megkérte Falcone-t – miután az Atlantába utazott Melissa McCarthyhoz közös gyerekeikkel a forgatásra – hogy csak egy snitt erejéig csatlakozzon a stábhoz. Bár előtte is voltak közös projektjeik, ez indította el is a házasságuk örök receptjeként emlegetett szokást.
Összeállításunkban most az ő kapcsolatukból gyűjtöttünk össze néhány cuki fotót!
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!