Szépség
(F)elfedjük az igazságot - nagy korrektor TESZT
Ha egy neszesszerkatasztrófa során csak egy terméket menthetnék meg a pusztulástól, a korrektor lenne az. Cicaszemek nélkül még csak-csak elboldogul az ember, de a bőrhibák elfedéséről nem szívesen mondanék le.
Abban tehát remélem egyetértünk, hogy a korrektor elengedhetetlen kellék, az viszont, hogy milyet érdemes venni, már nehezebb kérdés, hiszen ma már számtalan állag, applikátor és kiszerelés elérhető a piacon.
Teszteltünk pár verziót a Notino kínálatából, elmondjuk mire jutottunk.
A svájci bicska
A Catrice Allround korrektor palettája 5 egységet tartalmaz, ami a legtöbb alapproblémára megoldást nyújt. A zöld szín a pirosas foltok, gyulladt bőr ellensúlyozására szolgál, én vékony rétegben az orrom tövében lévő hajszálerekre vittem fel és valóban segített semlegesebb színt elérni. A narancsos blokk a szem alatti sötét karikák kiegyenlítésére való, ezzel azonban érdemes csínján bánni. A viszonylag erős szín valóban elfedi a szürkés foltokat, viszont könnyű túlzásba vinni az adagolását, a vöröslő szemek pedig legalább annyira rosszul mutatnak, mint az eredeti karikák. A paletta 3 maradék egysége klasszikus korrektorként funkcionál, világos, közepes és sötétebb árnyalatban.
A kompakt kis termék összességében nagyon hasznos, univerzális megoldást kínál, az egyetlen hibája, hogy az állaga nem elég krémes, ami kicsit megnehezíti az adagolást és a felvitelt.
Applikátorok harca
Az applikátoros korrektorok mindig is a személyes kedvenceim voltak, ennél praktikusabbnak talán csak az ecsetes verziókat tartom. Szerintem nagy segítség, hogy az applikátorok feje úgy van kialakítva, hogy kényelmesen beférjen az arc mélyebben ülő részeire, mint a szemzug vagy az orrcimpa hajlata. Nem mindegy azonban, hogy milyen méretű az applikátor és mennyi rugalmasságot enged a szivacsos fej. A Bourjois Radiance Reveal apró méretének köszönhetően kényelmesen elfér a legkisebb táskában is, ugyanakkor kevésbé áll kézre mint a Catrice Liquid Camouflage hosszabb, de kezelhetőbb verziója. Előbbi szivacsa kevesebb festék felvételére alkalmas és meglehetősen merev, utóbbi állagában és használatában is kellemesebb. Mindkét korrektor valóban 100%-os fedést biztosít, de az olcsóbb árkategóriát képviselő Catrice terméke krémesebb állagú, emiatt könnyebb eldolgozni, a Bourjois ugyanakkor több óra után sem szárítja ki a bőrt, vagy ül be a ráncokba.
Tubusba zárva
Számomra a tubus mindig is inkább az alapozóval volt egyenlő, ezért is lepődtem meg a Clarins Instant Concealer formátumán, kétszer is meg kellett néznem, hogy biztosan jó terméket tartok a kezemben. Téged viszont ne zavarjon meg a külső, valóban korrektorról van szó, ráadásul kifejezetten jóról. A tubus csőre segít a festék finom adagolásában, az ujjbegy segítségével pedig apró pötyögtető mozdulatokkal (mint ahogy az alapozót is felviszed) könnyű elegyengetni a szükséges helyeken. A kellemes textúrájú festék nem csak egységesíti, de világosítja is a bőrt, ami a szem alatti részen alkalmazva hatékonyan nyitja ki a tekintetet.
Egy kis extra
A NYX Wonder Stickje nem tartozik a klasszikus korrektorok közé, de a bázis smink készítésekor hasznos kiegészítés lehet. A kétoldalú stift világosabb vége finom fényű highlighterként működik, a sötétebb pedig az arc kontúrozására szolgál.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!