Nőnapra, szeretettel

Nőnapra, szeretettel

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Egész héten Dívák hete a Jazzy Rádióban, mindennap négytől hétig. A mai adásban főszerkesztőnk, Szűcs Péter öt és fél hat között a közelgő nőnap apropóján a stílusos nőkről beszél az adásban. Az InStyle-nőket pedig a márciusi lapszám főszerkesztői levelével szeretnénk köszönteni. Olvassátok!


Elő az igazival


Márciusban már más illatot hoz a szél, frisset, fűszereset, de azért néhol még hűvöset. A kora tavasz még csak ígérget. Felvillant, előre jelez, de még nem részegít meg teljesen. Ilyenkor még magánál van az ember. Már nyitott a csábításra, de azért még óvatos. Későbbre tartogatja az erejét. A március rafinált, mert úgy kelti föl a vágyat, hogy közben azt is egyértelművé teszi, semmit sem ad oda teljesen.
Ettől lesz őrjítően izgalmas. Tudjuk, semmi sem vonzóbb a titokzatosságnál, és nincs taszítóbb az erőltetett figyelemhajhászásnál. A vonzó nő csendet teremt a megjelenésével. Tudja, hogyan lépjen, tudja, hova nézzen. Irigylésre méltóan magabiztos, pedig csak nem akar más lenni, mint aki. Vállalja a vágyait, az esendőségét és a törékenységét, ugyanakkor pontosan ismeri az értékeit. Önazonos. Természetes. Hiteles. Nem rejteget, de nem is mutogatja magát. Fel kell ismerni, meg kell fejteni és aztán hódítani. Példát kell róla venni. Ilyen inspiráló, valódi nőket mutatunk be márciusban is, akik újjászületnek a tavaszi trendekben, és ezzel azt üzenik: ezt te is bármikor megteheted.
Kép


U.i.: Még egy szuper program ma estére: A Hadik Irodalmi Szalon március 6-i Különszám estjén egy izgalmas, Budapesthez és a pesti nőkhöz kapcsolódó beszélgetésre és zenélésre hívja az érdeklődőket. Az esten a pesti nők tükrében rajzolódik ki izgalmas, kreatív fővárosunk. Ott a helyünk! Részletek ide kattintva.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!

Kép
Stílus

Honnan tudhatod, hogy eredeti egy Michael Kors táska? Íme 6 tipp, amivel biztosra mehetsz

Manapság a Michael Kors táskáknak is szép számmal akadnak meglepően jó hamisítványai, éppen ezért érdemes egy fokkal nyitottabb szemmel járni. Most segítünk neked abban, hogy csakis eredeti terméket vásárolj!

Kép
Életmód

6 ártalmatlannak tűnő tünet, amivel a tested azt üzeni, valami nagyon nincs rendben

Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.

Kép
Életmód

A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé

Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!