Szépség
Utazz velünk a múltba: Nosztalgikus fotók a velencei filmfesztivál történetéből
Elstartol a 80. Nemzetközi Velencei Filmfesztivál, ennek kapcsán pedig elmerültünk kicsit az esemény ikonikus pillanatai között!
A filmtörténelem első filmfesztiváljaként vonult be a köztudatba 1932-ben, az olaszul Mostra Internazionale d'Arte Cinematografica névre keresztelt rendezvény, ahol a legszínvonalasabb és legjobbnak ítélt alkotásokat mutatják be minden évben.
A filmművészeti szempontból a legnagyobb elismerésnek számító, számos névváltozaton átesett Arany Oroszlán díjat 1954-ben adták át először jelenlegi formájában, Renato Castellani, Rómeó és Júlia című filmjéért. Az elmúlt 90 évben pedig olyan nemzetközileg is ismert és elismert filmek kapták meg ezt a minden szempontból megtisztelő elismerést, mint a Brokeback Mountain – Túl a barátságon, A pankrátor, A víz érintése vagy a Joker.
Az elmúlt 90 év pedig sok idő, a filmtörténet legnagyobb csillagai fordultak meg egykoron a velencei filmfesztivál vörös szőnyegén, mi pedig a nosztalgia jegyében ezek közül a képek közül válogattunk!
Most pedig íme még több vintage fotó Hollywood aranykorából!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.