Ő lenne az Oppenheimer főszereplőjének felesége: Cillian Murphy 20 éve imádja Yvonne McGuinnesst

Cilian Murphy
Forrás: Oppenheimer című film

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Az egész világ Oppenheimer és Barbie lázban ég. Nem csoda, hiszen Margot Robbie és Cilian Murphy a legzseniálisabb alakításukat nyújtották.

Utóbbi bár mindig is elismert és A-listás színész volt, kétség sem fér hozzá, hogy Christopher Nolan legújabb alkotásával került a legközelebb az Oscar-díjhoz, amit a legtöbb kritkus és szakmabeli szerint fog bezsebelni a jövő évi gálán. Ám ahogy a mondás tarta: „minden sikeres férfi mögött egy nő áll.” Ez pedig Cilian esetében is így van, aki 2004-ben nősült meg. Felesége, Yvonnee pedig minden egyes munkájában támogatta és bíztatta, így most joggal lett rá az egész világ kíváncsi.

A színész és a művésznő 1996 óta alkotnak hivatalosan egy párt, de a vörös szőnyeget és minden nyilvános eseményt kihagynak, mint pár. Többek között ez is hozzájárulhatott szerelmük megtartásához, hiszen sosem adtak alapot a sajtónak és az újságíróknak, hogy kikezdjék a kapcsolatukat.

Cillian Murphy a 90-es években a Disco Pigs nevű bandában játszott – és a turné idején találkozott Yvonne-nal, aki óriási hatással volt a személyisége és az élete alakulására.

Velünk jött turnéra. Annyira izgalmas volt 20 évvel ezelőtt. Mindketten gyerekek voltunk, és próbáltuk megtalálni az utunkat, ami igazán különleges volt.

Cilliannek és Yvonne-nak két gyereke született: Malachy és Aran, akiket szintén távoltartanak a reflektorfénytől. A színész ugyanis nagyon elkötelezett a magánélet iránt. 2014-ben így fogalmazott:

Futok a busz után, megyek a boltba, hozok tejet, és normális dolgokat csinálok. Utálnám, ha ez lehetetlenné válna. Színészként valódi embereket kell alakítania, ezért elengedhetetlennek tűnik, hogy normális emberként éljek. Nehéz ez a munka-magánélet egyensúly. Csodálatos feleségem van, és ezt nem tudnám megtenni nélküle és az ő megértése nélkül.

Yvonne szépművész, de filmekkel, előadásokkal, szobrászati ​​és textil elemekkel is foglalkozik, amelyeket színpadon állít össze. Bár mindkettőjük munkája a művészetekhez tartozik, kapcsolatuk jól működésében sokat segít, hogy Yvonne munkája egyáltalán nincs a figyelem középpontjában.

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!

Galéria / 6 kép

Híres férfiak, akiknek a feleségei valóban minden szempontból lenyűgözőek

Megnézem a galériát

Ha még többet olvasnál Cilian Murphy-ről!

Galéria / 7 kép

Nemcsak Cillian Murphy az egyetlen: híres filmcsillagok, akik zenészként kezdték a karrierjüket

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.

Kép
Sztárok

Ritka pillanat! Keanu Reeves és szerelme újra együtt mutatkoztak: Alexandra ragyogott a színész mellett

Keanu Reeves színészt barátnője, Alexandra Grant ismét együtt mutatkoztak. Öltözékük tökéletesen megfelelt a dress code-nak!

Kép
Életmód

7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt

Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.