Szépség
Mire figyelj! Egy intő jel, amit ha csinál a barátod, akkor igazából nem a barátod
A szakértők szerint ha már egy kapcsolat nem szolgál minket, akkor ideje továbblépni.
A rajongók bár lélegzetvisszafojtva várták a Szex és New York folytatásaként beharangozott And Just Like That című sorozatot, ám sajnos egy csipetnyi csalódás azért szorult a történetbe, aminek friss szálaiban immáron Carrie Bradshaw és Samantha Jones kapcsolata, pontosabban barátsága egy egészen új szinte került.
Az And Just Like That sztorija szerint ugyanis, amikor Carrie a hanyatló könyvpiaci helyzet miatt megvált a menedzserétől, azaz Samanthától, az annyira megharagudott rá, hogy Londonig meg sem állt, és fokozva a sértődöttsége tényét, még Mirandával és Charlotte-tal is megszakította a kapcsolatot. A rajongókat a mai napig is erősen foglalkoztatja azt, hogy mégis hogyan tudták ennyire könnyen feladni azt az őszinte barátságot, ami már a Szex és New York előtti időkben is összekötötte őket - a Carrie naplójában ugyanis már benne van Samantha is.
A dolog pedig nem hagyta nyugodni az egyik külföldi oldal munkatársait sem, akik gondoltak egyet és fel is tették olvasóiknak a nagy kérdést, miszerint mi volt az az ok, ami miatt úgy döntöttek, hogy eljött az ideje annak, hogy búcsút intsenek egy régi barátságnak. Nos, a válaszok nagyon is egybeesnek azokkal az indokokkal, amik a szakértők szerint is kellenek ahhoz, hogy valaki végleg beverje az utolsó szöget egy egykoron féltve őrzött barátság koporsójába. Mi azt gondoljuk, hogy ezen emberi kapcsolat bár tényleg az egyik legfelemelőbb dolog lehet az életünkben, amit érdemes óvni és védeni minden nehézség ellenére is, de ha egy ponton már nem fejlődünk benne és nem tudunk a másikkal sorsközösséget vállalni sokadik nekifutásra sem, akkor érdemes elengedni. A könnyek és a gyászidőszak egy ponton majd véget ér, és egy szép napon benned is majd csak azok a szép emlékek élnek majd, amik valaha egy adott korszakban összekötöttek titeket.
Na de, hogy pontosan milyen kapcsolatromboló okok lehetnek egy barátságban, ami lehet, hogy Carrie és Samantha kötelékére is erős hatást gyakorolt? Galériánkban mesélünk egy kicsit róla!
Most pedig íme 6 híres barátságok, amelyeknek kellemetlen vége lett!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!