Szépség
El sem akarjuk hinni: Palvin Barbi pasija hatalmas átalakuláson ment keresztül!
Érdemes jól megnézni a képeket!
Szinte hihetetlen, de szeretett szupermodellünk, Palvin Barbi és pasija, Dylan Sprouse már lassan 4 éve járnak. Barbi ugyanis többször kiposztolta már, hogy június 19-én van az évfordulójuk, azt pedig pontosan tudjuk, hogy 2018 nyarán jöttek össze. Ez alapján pedig lassan elkezdhetjük várni a pillanatot, amikor Dylan végre felteszi a nagy kérdést Barbinak (mindenki rád vár Dylan, de no pressure).
Az viszont biztos, hogy a fiatalok hihetetlenül szeretik egymást, kapcsolatuk pedig harmonikusabb, mint valaha, ráadásul úgy tűnik, hogy Dylan nagy lépésre szánta el magát. Legutóbbi Insta-posztja ugyanis rengeteg embert meglepett, a színész ugyanis mondhatni teljesen kicserélődött:
Gyerekkoromban még a medencében is pólót hordtam, szóval a húszas éveim végén úgy döntöttem, hogy meg akarom változtatni a testemet. Hosszú munka volt, és igazán büszke vagyok az eddig elért eredményre, de még egyáltalán nem végeztem!
Ezek szerint Dylan még jobban ki akarja gyúrni magát, amire mi csak azt tudjuk mondani, hogy rendben, de kérjük a képeket!
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
A JOY magazin írása.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.