Szépség
Pink olyan párkapcsolati tanácsot adott 6 éves kislányának, amit mindenkinek meg kellene fogadnia
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Pink megint csillagos ötösre vizsgázott anyaságból!
Ha valamit az utóbbi időben megtanultunk, az az, hogy Pink csodálatos anyuka. A világsztár nem celebcsemetét szeretne nevelni, nyoma sincs elkényeztetésnek, a 6 éves Willow a teljesen átlagos gyerekek életét élni, az énekesnő pedig mindent megtesz, hogy a kislányát felkészítse a nagybetűs életre, és ha egyszer felnő, jó ember váljék belőle.
Az idei MTV Video Music Awardon például az egész családját öltönybe bújtatta, majd egy szívszorító beszédet mondott arról, hogy mennyire megviselte a kislányát, mikor az osztálytársai az iskolában kicsúfolták csak azért, mert nem olyan, mint az átlag:
Most pedig egy újabb csodás leckét kaptunk gyereknevelésből az énekesnőtől, hiszen a kis Willow-t lassan fenyegetik a szerelmi zűrök. Pink a közelmúltban elárulta, hogy lánya most lépett abba a korba, hogy érdekelni kezdik a szerelem és a szőke a hercegek, legutóbb pedig Willow megkérdezte tőle, hogy hány barátja lehet egyszerre.
És hogy mi volt erre Pink válasza? Íme:
Addig egy sem, amíg nem fognak megbecsülni téged. Illedelmesnek és kedvesnek kell lennie, találd meg az igazi lovagot. Fontos, hogy tisztelettudó legyen az anyukájával, s természetesen legyen helyes és nagyon vicces.
Minket is biztosan elkerült volna pár csalódás, ha megfogadjuk Pink tanácsát!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.