Szépség
10 queer divatikon, aki lehengerlő stílusával beírta magát a divattörténetbe
Még mindig túl sokan szeretnék nemi keretek közé szorítani az öltözködést, és a társadalmi normák íratlan szabályaival meggátolni, korlátozni az egyén szabadságát, pedig akik nyitottak a világra, már érezhetik, hogy bizony új szelek fújnak!
Az évek múlásával a divat is változik, és annak ellenére, hogy a tervezők még mindig sokszor nyúlnak vissza a régi évtizedek trendjeihez, akadnak bőven újítások is, és ennek nyomait nemcsak a manapság egyre többször felbukkanó uniszex kollekciókon láthatjuk, hanem már a kimondottan a női és férfi darabokon is érezhető a határok elmosódása. És akkor nem is beszélünk arról a jelenségről, hogy manapság egyre több nő szeret a férfi osztályon válogatni, ahogy ennek fordítottja sem ritka.
A queer divatikonoknak köszönhetően végre elindultunk egy olyan úton, ahol a személyes hang egyre nagyobb teret kap, és egyre többen merik vállalni valódi önmagukat, na és persze stílusukat.
A queer szó először a 19. század végén tűnt fel az angolszász területeken, akkor még lekicsinylő jelentéssel bírva, azokra az emberekre használták, akik a saját neműkhöz vonzódtak. Ma már egy sokkal pozitívabb csengéssel épült be a köztudatba ez a gyűjtőfogalom, ami alatt a nem heteroszexuálisak vagy cisznemű embereket értjük.
A szabad szerelem joga reméljük egyszer tényleg az életünk részévé válik majd, mi pedig most szeretnénk is néhány perc erejéig tisztelegni azon ismert emberek előtt, akik a bátran és büszkén építették meg maguknak a saját szivárványos kövekkel kirakott útjukat. Mindez talán pár év, évtized múlva már sokkal könnyebbé teszi az életet egy következő generációnak, akik megélhetik a teljes szabadságot a szerelemben és az öltözködésben is.
A teljesség igénye nélkül következzen 10 ismert queer divatikon, akinek nem csak stílusa, de élete is inspiráló!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!