Szépség
A kulisszák mögötti valóság: Sarah Jessica Parkert ebben a fura szettben csípték el
A széria sikerét látva, akár még ebből is trend lehet!
Sarah Jessica Parkernek, na meg az And Just Like That forgatásának hála, az elmúlt bő egy hónapban már számos trendtippel találkozhattunk, amit mi is könnyen bevethetünk ha egy szép napon úgy hozza a kedvünk. A dupla táskás trükk mellett egy fast fashion ruhával is sikerült felrobbantania az internetet, és már az sem titok, hogy a színésznő pontosan ugyanarra a rohangálós melegítőre esküszik, mint Jennifer Lopez.
A minap két jelenet között, pillanatok alatt egy újabb említésre méltó szettet dobott össze és a rojtos blúz, szoknya kombóhoz tartozó szépséges magassarkúját a kényelem jegyében egy zokni-papucs párosra cserélte.
A kamerák mögött persze kijár egy kis lazítás, ettől függetlenül végeredmény így egyben kimondottan viccesre sikerült, még úgy is, hogy nagyon jól tudjuk, hogy a filmkockákon nyoma se lesz majd ennek az évek óta megosztó trendként számon tartott húzásnak.
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül egy másik ruhája mellett sem, ez a vegyes színekben pompázó, átmenetekkel feldobott, kicsit buggyos ujjú maxi darab az őszi hónapokban egy csizmával kiegészítve is működhet majd - amit akár ha úgy hozza kedved, a színésznő után szabadon, akár egy zokni-magassarkúval is kipróbálhatsz!
És ezt láttad már?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!