Szépség
Selma Blairt bántalmazta volt párja: meghökkentő felvételeken mutatta meg, mit tett vele a férfi
Selma Blair élete most is szomorú fordulatot vett. A szklerózis multiplex nevű betegségben szenvedő színésznő ugyanis egy külföldi lap információ szerint február 25-én kért távoltartási végzést volt barátja ellen.
Selma Blair volt párja, Ronald Carlson saját otthonában támadt a Kegyetlen játékok sztárjára, aki csak most bírta megosztani a vele történteket. A férfi azért ment a színésznő otthonába, hogy visszaadja annak kulcsait és tévéjét szakításuk után, ám Blair épp akkor végzett egy orvosi kezelésen, ami miatt nagyon gyenge és kimerült volt, ezért a kanapén fekve próbált pihenni. Amikor azt mondta, hogy nem érzi jól magát, Carlson ordibálni kezdett vele, közölte, hogy a színésznő egyszerűen használhatatlan, nála sokkal jobbat érdemelne, majd ezt követően fizikailag is rátámadt a sztárra - olvasható a People oldalán.
A dokumentumok szerint a férfi fojtogatta, rázta és a kanapéba nyomta Selma Blairt, aki a kezével próbálta védeni magát, miközben a házvezetőnője után kiabált segítségért, végül az eszméletét is elvesztette.
A bántalmazás után Carlsont letartóztatták, főleg, hogy a rendőrség által készített felvételek bizonyították a szörnyű erőszakot, amit a színésznőn követett el. Selma Blairnek a nyakán, az állán és a kezén voltak zúzódások, amelyeket már a nyilvánosságnak is megmutattak.
A történtek nagyon megviselték a színésznőt, akinek a távoltartási kérelmét azonnal el is fogadták a bíróságon. Carlsonnal ezt megelőzően 7 évig alkottak egy párt, de volt 2 év szünet kapcsolatukban.
Amennyiben te, vagy valaki a környezetedben kapcsolati erőszak, bántalmazás áldozatává vált, kérj segítséget! Többek között az unicef.hu oldalán is összegyűjtötték, hova tudsz segítségért fordulni, ha bármilyen téren veszélyben érzed magad!
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!