Szabó Kimmel Tamás & az UNICEF az InStyle-ban

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Szabó Kimmel Tamás plakátkampányban, jótékonysági futóversenyen, gyermekek elleni erőszakkal foglalkozó felolvasóesten is segítette már az UNICEF munkáját, idén ősszel azonban új szerepben tűnik fel: alkalmi tanítóbácsinak áll, hogy egyre több gyermek kerüljön képbe az őket körülvevő világ játékszabályaival.


"Mindig is úgy gondoltam, hogy egy ismert embernek kötelessége felhívni a figyelmet fontos társadalmi ügyekre, jó célokra. Korábban is gyakran segítettem jó ügyek ismertebbé tételében, de az, hogy ezen belül mi az, ami igazán foglalkoztat, csak a saját gyermekem megszületése után kristályosodott ki bennem. Elkezdtem átértékelni dolgokat és nagyon erősen éreztem azt, hogy tennem kell valamit azokért a gyerekekért, akik nem születtek olyan szerencsés helyre és családba, mint az én gyerekem."

A teljes interjút az októberi InStyle-ban találjátok!



 A teljes interjút az októberi InStyle-ban találjátok!
A teljes interjút az októberi InStyle-ban találjátok!

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.

Kép
Életmód

Hihetetlen, de igaz! 3 gyümölcs, ami segít eltűntetni a hasi zsírpárnákat

Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.

Kép
Sztárok

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!