Szépség
10 titok, amit még soha nem hallottál a Szex és New Yorkról
Már 18 hosszú éve, hogy véget ért a Szex és New York című sorozat, mi viszont még most is kívülről fújjuk a legjobb beszólásokat. Ezerszer láttuk, azt hittük már mindent tudunk róla, hogy nekünk már senki nem tud újat mondani. Pedig de - fogadunk, hogy ezekről a titkokról még te sem hallottál!
1. Nem volt ereszd el a hajam
Hivatalosan egyetlen valamire való Cosmo sem csúszott le a lányok torkán a forgatások alatt. Helyette volt víz, megspékelve egy kis színezékkel, jobb napokon felhigított áfonyalé. A pezsgő gyömbéres üdítő volt, a bor pedig szőlőlé. Fincsi!
2. Viszont az villásreggelik mindig elfogytak
És ilyen brunch-partiból is akad bőven a 6 évad alatt. "Cynthia Nixon és én mindig mindent megettünk, és még az sem számított ha kihűlt." - árulta el Sarah Jessica Parker.
3. Big és Carrie szerelme nem lett volna happy end
Ha a rajongók nem ragaszkodnak hozzá annyira. De ragaszkodtak, így a rendező nem is merte bejátszani, hogy Carrie szingli marad a sorozat végén. Pedig szíve szerint ezt tette volna, sőt a sorozathoz igazából két befejezés is készült, és a nép akarata döntött. "Azt hiszem ettől függetlenül a sorozatból kiderült az üzenet, hogy a nők nem feltétlenül a házasságban találják meg a boldogságot. Vagy nem csak abban. A végén viszont csak egy sima romantikus komédia lett az egész." - mondta Darren Star.
4. SJP volt az egyetlen, akit nem láthattál meztelenül
Talán már észrevetted, hogy Carrie az egyetlen a lányok közül, aki soha nem dobta le a fehérneműt az ágyban. Ez azért lehet, mert a színésznő külön kikötötte a szerződésében, hogy nem vállal meztelen jeleneteket. "Kényelmetlenül érzem magam a meztelenül, nem bírom a szexjátékokat és a káromkodást - így nem vállaltam ilyesmit. Carrie sok férfit csókol meg, de csak ezekkel a feltételekkel mehetett a történet." - nyilatkozta később a színésznő.
5. Cynthia Nixon igazából szőke
És elsőre nem is tetszett neki, hogy a szerep miatt a vörösek táborát kell majd erősíteni, pedig szuperül áll neki. Ettől függetlenül a sorozat után lelkesen rohant a fodrászhoz, hogy visszakapja természetes szőke tincseit. Közben Carrie eredetileg barna lett volna, és egy nappal az első pilot forgatása előtt döntöttek csak a szőke mellett a készítők.
6. Sarah Jessica Parker megtartotta Carrie ruháinak 70 százalékát
"Mindent hazavittem, ami nem közvetlenül a tervezőtől jött, vagy adtak kölcsön. Igen, megvan szó szerint minden!". Jó neked SJP!
7. A Carrie által viselt ikonikus tütü 5 dollárba került
És egy turkálóban találtak rá. Igazi alkalmi vétel!
8. Emlékszel Aiden kutyájára? Na de melyikre?
Nos, az első sztáreb, aki Pete-et játszotta, annyira félt a Carrie szerelmét alakító John Corbett-től, hogy le kellett cserélni. Pedig milyen szép karriernek indult...
9. SJP akár 18 órán keresztül nyomta tűsarkúban
Oké, ennyit semmi nem ér, még sem cserélnénk vele!
10. Alec Baldwin visszautasította a sorozatot
Egészen pontosan az "Escape from New York" című részhez szerették volna leszerződtetni a színészt, de ő nemet mondott. Ezután felajánlották a lehetőséget George Clooney-nak, aki szintén szkippelte, majd Warren Beatty-nek, de neki sem kellett. Csak ezután jött a képbe Matthew McConaughey, de szerintünk senki sem bánja, hogy így alakult.
És ha már a Szex és New Yorknál tartunk, ezt láttad már?
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!