Ahogy még sosem láttad őket! Sztárok beszédes fotói egyenesen a backstage-ből

Campbell,Turlington,Evangelista
Forrás: Roxanne Lowit, Párizs, 1990

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Egy New York-i fotós pikáns és őszinte fényképei, abból a korból, amikor még nem volt divat backstage fotókat készíteni.

Roxanne Lowit a hetvenes évek elején kezdett el fotózni a Nagy Almában, amikor a World Trade Center még csak épülőfélben volt. A város éppen csak felállt a csőd széléről, gyakoriak voltak az áramkiadások, elhatalmasodott a bűnözés, kiürültek a turistalátványosságok.

Ekkor indult be a diszkó, nyitott meg a hírhedt Studio 54, és ekkor vásárolta meg első Kodak Instamatic 100-as fényképezőgépét a fiatal művészettörténész és divattervező, Roxanne, aki gyakorlatilag soha nem tanult fotózni.

az első backstage fotós,lowit
forrás: Roxanne Lowit
Az első backstage fotós, Roxanne Lowit

Kezdetben csak a saját kollekcióit dokumentálta, majd egyre többet kattogtatta a gépét a backstageben is, aminek hatására totálisan beleszeretett a színfalak mögött és az öltözőkben zajló partik és drámák világába.

Elmesélése szerint, akármennyire is hihetetlenül hangzik, de akkoriban még nem volt divat backstage fotókat készíteni. Ő volt az első, akit beengedtek a függönyök mögé, és gyakorlatilag egyedül járta a divatbemutatók öltözőit és zártkörű partijait, ahol egy alkalommal még a katalánok legtitokzatosabb festőzsenijét, Salvador Dalít is "lekapta".

Galéria / 24 kép

Az első backstage fotós válogatott munkái

Megnézem a galériát

Ma már ez nem így van, sokan vagyunk, de mindenki elfér, van elég hely mindenkinek

- – írja a 2009-ben megjelent Backstage Dior című káprázatos fotóalbumában.

Lowit fotóritkaságait a legnevesebb múzeumok és galériák gyűjteményeiben tekinthetjük meg, akárcsak a magyar fényképész Marilyn Monroe-ról készített legendás alkotásait:

Olvasd el ezt is!

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.

Kép
Sztárok

Ritka pillanat! Keanu Reeves és szerelme újra együtt mutatkoztak: Alexandra ragyogott a színész mellett

Keanu Reeves színészt barátnője, Alexandra Grant ismét együtt mutatkoztak. Öltözékük tökéletesen megfelelt a dress code-nak!

Kép
Életmód

7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt

Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves