Éhezés és szorongás a sztárvilágban

Éhezés és szorongás a sztárvilágban
Forrás: Getty images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Negatív testkép és önsanyargatás – ez jellemző azokra, akik megvonják maguktól az ételt vagy más rossz szokással szeretnének karcsúbb alakot elérni.

Október 18-án megjelent a novemberi lapszámunk, amelyben egy nagyon fontos és sok nőt érintő témáról készítettünk interjút. Egyik kedvenc magyar modellünkkel, Szőke Kingával beszélgettünk, és egy csodálatos divatanyagot is találtok vele az aktuális lapszámban. Kinga élete az elmúlt két évben nagyon megváltozott, az interjúban arról mesélt, hogy a karrierje nagy része a koplalásról szólt, de egy betegség megálljt parancsolt. A figyelmeztette, hogy muszáj jobban vigyáznia az egészségére.

Pár évvel ezelőtt nagyon-nagyon vékony voltam, és azzal a félelemmel küzdöttem, hogy egyszer meg fogok hízni. Tudtam, hogy modellként karcsúnak kell maradni, nem szabad sokat enni, nehogy megváltozzanak a méreteim, és ezt el is fogadtam, hiszen én választottam ezt a szakmát. Megszállottan figyeltem arra, hogy mennyit és mit eszem, de amikor igazán vékony voltam, akkor azt hajtogatta mindenki, hogy egyek végre, dobjak be egy hamburgert. Amikor ettem, örültek a szeretteim, de ebben a szakmában ez nem ünnepelni való: már rögtön azon kattogtam, hogy az az egy falat hal majd meglátszik a hasamon. Ma már tudom, hogy ez abnormális gondolkodás, de akkor ebben a hitben voltam.

- Szőke Kinga, a Face Models modellje

Viszlát, barátok!

Nem ő az egyetlen modell, viszont azon kevesek egyike, aki erről ma már nyíltan beszélnek. Külföldi kolléganői közül Charli Howard gyakran emel szót azokért, akiknek problémái vannak az evéssel. A saját példáján keresztül szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a koplalás nem játék. Ő 12 éves korától anorexiás és bulímiás, egészen addig szenvedett, amíg 24 éves korában segítséget nem kapott. Pár kocka csokin és egy almán kívül mást nem evett egy nap, még teát sem ivott, mert abban egy kalória van (legalábbis a Google akkoriban azt írta). Az alábbi Insta-poszt bal oldalán lévő képet sokáig nem merte posztolni anno, mert félt, hogy a hónalja melletti redőket vagy a csípőjét husibbnak találják majd a követői – különösen a francia ügynökségétől tartott. Ők még erre a képre is azt mondták neki, akkor lenne tökéletes az alakja, ha fogyna pár centit a csípőjéből.

A Charli elmondása szerint problémás volt a bőre, a menstruációja nem jött meg vagy furcsa volt, teljesen bezárkózott. Nem ment a barátaival sehova, ahol étel vagy ital szóba jöhetett. Semmi másról nem szólt az élete, mint a kalóriák és a centik számolgatásáról, és bár ma szuperül érzi magát, néha, szorongós napokon még azért eszébe jut, hátha segítene a lelki állapotán, ha megint vékonyabb lenne. Azaz nem tudja, fel lehet-e végleg épülni ebből, és maga mögött hagyni a folyamatos önostorozást, megvonásokat és lehetséges-e, hogy örökre elfogadja, megszeresse a természetes és egészséges testét.

Emésztési és pszichés zavar

Bridget Malcolm, a Victoria's Secret modellje, egy interjúban elmesélte, két évig szinte csak párolt zöldségen és protein shake-en élt. Annyira alultáplált volt, hogy állandóan fáradt volt, minden este 8-kor lefeküdt aludni, rettenetesen hullott a haja, szinte mindig egyedül volt, nem járt el sehova, az otthona biztonságában érezte a legjobban magát. Soha nem ment sehova, mert csak a saját maga által készített ételt volt hajlandó megenni, semmi nem érdekelte, kedvetlen volt és unott – viszont tudta, hogy a karcsúság a legfontosabb a modellszakmában.

Bár rossz volt az emésztése és állandóan szorongott, mégis fogyni akart még, sosem volt elégedett magával, mindig még vékonyabb szeretett volna lenni. Tudta, hogy nagy baj van, de sokáig nem kért segítséget. Másfél évvel ezelőtt azonban felkeresett egy terapeutát, aki felnyitotta a szemét, mennyire egészségtelenül élt. Megmutatta a kiutat, elérte, hogy megszeresse magát, ma már rengeteg barát és a férje áll mellette, és ha éppen megint egy rosszabb érzelmi fázisban van, akkor már tudják, hogyan segítsenek ők is.

Az étkezési zavarok mindig is léteztek, de a pszichés zavarnak sokáig nem volt "neve", emiatt pedig nem is kezelték régebben. Audrey Hepburn karrierje csúcsán a filmstúdiók nyomására maradt vékony, csak visszavonulása után derült, ki, hogy evési zavartól szenvedett. De biztosan sokan emlékszünk arra az interjúra, amelyben Diana hercegnő bevallotta, hogy évek óta bulímiás. Rengetegen tudták meg így, hogy egyáltalán van ilyen betegség, és hogy a karcsú alakért milyen önkínzásra képesek az emberek.

A következő galériába olyan hírességéket gyűjtöttünk össze, akik nyíltan harcban állnak vagy álltak az evéssel és a hízással.

Galéria / 11 kép

Sztárok, akik étkezési zavarral küzdenek (forrás: Getty)

Megnézem a galériát

A sztárvilágban elég gyakori ez a kényszerbetegség és evési zavar, ráadásul, azok a gyerekek, akik a show-biznisz közelében nőnek fel, még nagyobb veszélynek vannak kitéve, és még inkább hajlamosak arra, hogy ezt a cseppet sem ideális életmódot, táplálkozást folytassák. Elég, ha Cindy Crawford lányára, Kaia Gerberre vagy Lisa Rinna modell kislányára, Ameliára gondolunk.

Tovább olvasok

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Eláll a lélegzet! 10 sztár, aki felejthetetlen szettet viselt a 2024-es MET-gálán

Idén is lenyűgöztek minket a világ legstílusosabb sztárjai: lélegzetelállító, természet inspirálta ruhákban jelentek meg a 2024-es MET-gálán!

Kép
Életmód

Ez az ő hónapjuk lesz: 4 csillagjegy, akit májusban hatalmas szerencse ér

Május 8-án, hajnalban érkezik a májusi újhold, ami a legszerencsésebb napot hozhatja el számunkra az éveben!

Kép
Életmód

A 6 legjobb vitaminpáros, amik együtt a leghatékonyabbak: tökéletesen kiegészítik egymást!

Amennyiben nem napi 1 multivitamint szedsz, felmerülhet a kérdés, hogy vajon melyik vitamin mivel kompatibilis, mit mivel érdemes egyszerre bevenni. Egyszerre az összeset letudni ugyanis kényelmes megoldásnak tűnhet, de a szakértők nem minden esetben javasolják ezt. Most megmutatjuk, mik azok, amiket érdemes összepárosítani!

Kép
Sztárok

Akkor és most: Így változtak az évek alatt a múlt legnagyobb szexszimbólumai

Egykor őket tartották a világ legjobb nőinek. Mutatjuk, hogyan változtak az évek alatt a múlt szexszimbólumai!

Kép
Sztárok

Esküvői fejdísze miatt került kórházba Celine Dion - FOTÓ

Celine Dion esküvői fejdíszéhez hasonlót még a királyi esküvőkön sem látni! Azonban meg is lett a böjtje: súlya miatt kórházba került!

Kép
Sztárok

Nem semmi! Rihanna egy igen extrém frizurával készül a MET-gálára: mindenkit sokkolt, mikor meglátta! - FOTÓK

A sztárvilág már nagyban készül a ma esti MET-gálára, Rihanna pedig spoilerezett a megjelenését illetően: ezzel az új frizurával készül az eseményre!