Szépség
Tangában, tökéletes fenékkel pózol a modell
Azt már megszokhattuk, hogy a hölgy szeret sokat mutatni magából, de az még nekünk is meglepő volt, hogy egy szusszra hatszor mondta ki a mell szót.
Emily Ratajkowski bomba formát villantott a saját, Inamorata Swim Brick elnevezésű bikinijében. A 27 éves, meglepő módon már férjezett hölgy egy boltban, kezében chipset szorongatva mutatatta meg pompás alakját és új portékáját.
“A Brick elfogyott. A kollekció többi darabját most tudjátok megvenni.” A Westminsterben született modell persze könnyedén el tud adni bármit. Akár magát is. A mostani volt ugyanis az első Valentin-napja férjes asszonyként. Tavaly ugyanis, elég gyors ismeretség után vette feleségül a producer Sebastian Bear-McClard.
“A melleim a szexualitásom kulcsfontosságú elemei. A mellek viccesek. Néha fájnak, máskor pedig ezeknek köszönhetően érzem magam a legerősebbnek. Emlékszem, egyszer azt írták, hogy Emily Ratajkowski a mellek Mozartja. Ezt valaki elküldte az apukámnak, aki küldte tovább nekem. Számára én még mindig egy kislány vagyok, de ettől én még szeretem a melleim és szeretem mások melleit is. A mellek valami nagyszerűek.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!