Szépség
Károly herceg Harryről nyilatkozott, sokakat meglepett szavaival
Már mióta várunk erre a pillanatra!
Régebben Károly és Harry nagyon közel álltak egymáshoz, minden eseményen nevetgéltek, jól érezték magukat, és látszódott, hogy valóban erős kötelék van közöttük. Ez a dolog viszont villámgyorsan megváltozott, amikor Harry és Meghan bejelentették, hogy visszalépnek az összes királyi kötelezettségüktől, és Angliából Los Angelesbe teszik át a székhelyüket.
A helyzet pedig láthatóan azóta sem lett jobb, pedig a bejelentés óta eltelt 2 év, ráadásul megszületett Meghan és Harry második gyermeke is, a kis Lilibet Diana is, akit még egyszer sem látott a nagypapa, Károly. Most viszont úgy tűnik, hogy talán valami elindulhat, esetleg már el is indult (jó irányba!), hiszen Károly herceg először nyilatkozott Harryről hosszú idő után.
Károly herceg ugyanis a Newsweek januári számának címlapján fog szerepelni, amelyben ismerteti az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos terveit. Az interjú során arról beszélt, hogy nagyon büszke mindkét fiára, a királyi testvérek ugyanis mindketten saját kezdeményezéseikkel dolgoznak a probléma megoldásán:
Legutóbb az idősebbik fiam, Vilmos indította el a tekintélyes Earthshot-díjat, hogy ösztönözze a változást és segítse a bolygónk helyrehozását a következő tíz évben.
- Károly herceg/NewsweekA lényeg viszont csak ezután jött, Károly herceg ugyanis Harryről is beszélt, ráadásul extra pozitív értelemben:
A kisebbik fiam, Harry pedig szenvedélyesen rámutatott az éghajlatváltozás hatásaira, különösen Afrikával kapcsolatban, jótékonysági szervezetét pedig teljes mértékben arra kötelezte el, hogy csökkentsék az emberiség szénlábnyomát.
- Károly herceg/NewsweekEzek szerint tehát Károly és Harry újra elkezdtek egymáshoz közeledni, így nagyon reméljük, hogy a közeljövőben több időt fognak egy városban, de legalább egy országban tölteni...
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!