Szépség
Villáminterjú Ónodi Eszterrel: "A negatív tulajdonságaimból építkeztem"
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Novemberi címlapsztárunk, Ónodi Eszter alig egy hete debütált élete első sorozatszerepével az HBO-n. Ennek kapcsán el is csíptük őt egy villáminterjúra az Aranyélet premierjén.
Ez az első sorozatszereped. Hogyan készültél Janka megformálására?
Nem volt konkrét minta előttem, amiből dolgoztam, de vannak ismerőseim, akiknek hasonló értékrendje van, mint Jankának. Ugyanakkor annyira jól meg volt írva a forgatókönyv, hogy maximálisan az ösztöneimre tudtam hagyatkozni. Mindenkiben vannak negatív tulajdonságok, amikből meríthetünk ilyenkor. Én is ezt tettem.
Az Aranyélet karakterei közül szerinted kinek a szerepe a legizgalmasabb kihívás?
Olasz Renátó szerepe nagyon nagy feladat és felelősség. Tizennyolc évesen a bűnnel találkozik, vastagon érintetté válik egy gyilkosságban, amit nehéz lehet feldolgozni. Az ő karaktere a legsebezhetőbb talán.
Sorozat vagy film?
Érdekes kérdés, mert eddig mindig csak színház és film között kellett választanom. Nekem ez az HBO-forgatás egy álom volt. Végig úgy éreztem magam, mintha egy nagyjátékfilmet forgattunk volna le hihetetlen profi stábbal és körülmények között.
Színház vagy film?
Mindkettőt nagyon szeretem. A film mostanában kicsit hangsúlyosabb az életemben, és engem egyébként is inkább filmszínésznőnek szoktak elkönyvelni. Érdekes, mert amúgy húsz éve a Katona József Színház tagja vagyok, minden évadban van színházi bemutatóm, szóval nem panaszkodhatom.
Húsz év hatalmas idő. Tudatos döntés volt a hűséged a Katona felé?
Erre csak azt tudom mondani, hogy ha valaki ennyire magasan kezdi, mint ahogy nekem sikerült a Katonánál, akkor baromi nehéz még magasabbra törni. Persze voltak zökkenők az elmúlt években, de valahogy mindig az tűnt a legjobb döntésnek, ha szép csendben kivárok. És így is lett. Nem nagyon tudok most olyan helyet, ahol ugyanezt meg tudnám valósítani, amit a Katonában.
Melyik szereped most a legnagyobb kihívás a színházban?
Talán a Mártírok és a Két Korea újraegyesítése mellett az Abigél buliját mondanám, amiben egy 50 éves, magányos, szorongó nőt formálok meg. Annyira távol áll tőlem és annyira át kell alakulnom hozzá fizikailag is, hogy amikor megjelenek a színpadon, rendre összesúgnak az emberek, és elkezdik lapozgatni a műsorfüzetet, hogy vajon ki lehet az. Ezt nagyon tudom élvezni.
Szöveg: Ágh Marina
ÓNODI ESZTER STÍLUSRÓL, FILMEKRŐL, ARANYÉLETRŐL – VIDEÓ.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!