Szépség
Kopizd le a szépségtrükkjét! 3 filléres beauty termék, amire Margot Robbie esküszik
Margot Robbie szépségápolással kapcsolatos ötleteit bármikor szívesen fogadjuk! Főleg ha ilyen könnyen elérhető termékekről van szó!
Margot Robbie karrierje 2008-ban, egy aprócska epizódszereppel indult hódító útjára, amit számos kisebb lehetőség követett. 2013-ban először az Időről időre című filmben tűnt fel, majd pár hónappal később A Wall Street farkasában bizonyította be azt, hogy tényleg helye van az A-listás sztárok sorában. Az elmúlt lassan több mint 10 évben pedig aktívan tesz is azért, hogy mindezen tény egy pillanatra se veszítsen hitelességéből.
A színésznő nemcsak tehetségével, de megjelenésével is az ujja köré csavarta a rajongóit, tökéletes fogsora legalább annyira beszédtéma, mint természetes szépsége, sőt mi több, az utóbbi években a plasztikai sebészeknél az ő arcvonásait kérik a legtöbben. Margot Robbie szerencsére nem tartja titokban szépségrutinját sem, és ha úgy alakul a téma egy-egy interjú során, akkor örömmel mesél is arról, hogy a sűrű időbeosztása mellett milyen beauty termékekkel próbálja meg kényeztetni az élettel járó stresszhelyzetek és a szerepei miatt az extrém sminkektől kicsit sem kímélt bőrét. És ami igazán meglepő, hogy ebből több is igazi filléres vétel!
Hogy pontosan mely beauty termékek azok, amik Margot Robbie-nak nagyon is beváltak? Mutatjuk is őket!
Margot egy interjúban például elárulta, hogy a Klorane szárazsampona nélkül egyszerűen nem tud létezni!
InStyle TIPP: Klorane Avoine száraz sampon, aeroszol nélkül
Egy, a szépségtrükkjeit firtató beszélgetés során kitért arra, hogy egy összeesküvés-elmélete azzal kapcsolatban, miszerint az ajakbalzsamok túl sok adalékanyagot tartalmaznak és kiszárítják az ajkakat, ami pedig újabb és újabb vásárlást eredményez. Ezt az ördögi kört oldotta meg a Bepanthen krémével, és neki működik a dolog!
InStyle TIPP: Bepanthen Baby Care
Ha viszont úgy hozza a helyzet, hogy a színésznőnek szüksége van egy kis visszafogott plusz színre, és nincs kedve a rúzzsal bíbelődni, akkor bizony ő is képes ajakbalzsam után nyúlni. Mutatjuk is, melyik színezett változat a kedvence!
3. InStyle TIPP: Burt’s Bees Tinted Lip Balm, ajakbalzsam
És hogy a rajongók szerint melyik Margot Robbie legrosszabb filmje? Galériánkra kattintva megtudhatod!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!