Szépség
Ő lehet az igazi? A 76 éves Cher egy 36 éves pasival randizik
A pop istennője nem tagadja, ha vele egykorú férfit keresne, valószínűleg örökre szingli maradna.
Amikor pár éve a szerelmi életéről faggatták Chert, az énekesnő azt mondta, továbbra sem adta fel a reményt a szerelemre, annak ellenére, hogy az ismerkedés maga nehézséget okoz számára.
Az a bajom mostanában az összes pasimmal, hogy nem akarok sehova se menni velük
- jelentette ki 2018-ban a Daily MailnekNem lehet fenntartani egy kapcsolatot úgy, hogy minden, amit csinálsz és az összes fotó, amit készítesz, kikerül az Instagramra, mintha csak aranyhalak lennénk egy akváriumban
- nyilatkozta, majd hozzátette, így képtelenség megőrizni bármit, ami különleges.Ám úgy tűnik, a most 76 éves sztár időközben rátalált arra, akinek a kedvéért szívesen kimozdulna, kockáztatva a lebukás esélyét. Az illető pedig nem más, mint Amber Rose exe, a zeneiparban dolgozó Alexander ‘AE’ Edwards. A lesifotósok november elején szúrták ki Chert Hollywoodban, amint kézen fogva sétált és vacsorázott a nála 40 évvel fiatalabb férfival. Bár hivatalosan egyikük sem erősítette meg a románcukról szóló híreket, szemmel láthatóan közel állnak egymáshoz.
A fotókat IDE kattintva tudod megnézni.
Ráadásul Cher egyáltalán nem tagadja, hogy nem feltétlenül vele egykorú partnert keres magának.
Az igazság az, hogy ha nem találkoztam volna fiatalabb pasikkal, akkor talán sosem randiztam volna
- osztotta meg a véleményét a People magazinnal 2021-ben.A fiatalabb férfiakat nem ijesztik meg az idősebb nők. De az én korosztályomba tartozó férfiak esetében nem volt ez így
- árulta el az Oscar-, Emmy-, Grammy- és Golden Globe-díjas sztár, aki 1975-ig Sonny Bono, majd 1979-ig Gregg Allman felesége volt.És ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!