Szépség
Példakép! Ezért volt fontos India Amarteifio-nak, hogy ne kapjon parókát a Bridgerton forgatásán
India Amarteifio alakítja a Sarolta királynét a Bridgerton spin-offjában.
A mindössze 21 éves brit színésznő, India Amarteifo Shakespeare-t tanulmányozta a drámaiskolában, tíz éves korától szerepelt a londoni West End színház színpadán, és több történelmi drámában láthatták már a nézők. Ennek ellenére a Z-generáció legújabb nagy kedvence azt mondja, még soha nem volt olyan menő a haja, mint a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet című spin-off sorozatban: vagyis összetett, díszes, de mégis olyan, ami kiemeli a származásából adódó extra göndör, fekete fürtjeit.
India Amarteifo, a Bridgerton spin-off Sarolta királynéje
A hajápolásban létezik egy rendszerezés, amelyben betűk és számok jelölik azt, milyen típusú haja van az adott személynek. A természetesen göndör hajak a 3-as számmal kezdődnek, illetve A, B, illetve C variánsuk létezik a göndörség erőssége szerint. India Amarteifo haja a mesterfodrászok szerint a természetes és gyönyörű 3C típusba tartozik, vagyis annyira erősen göndör, amire már egy dugóhúzó szerkezetére emlékeztet.
Néhány évvel, évtizeddel ezelőtt az ilyen hajtípussal rendelkező színésznők haját szinte kivétel nélkül kiegyenesítették valamennyire, különösen akkor, ha történelmi drámában szerepeltek. A Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történetének készítői azonban úgy gondolták, erre ma már semmi szükség nincs, aminek India elképesztően örült. „Helyreállítottuk azt a hiedelmet, hogy csak egyfajta haj lehet gyönyörű, kiegyenesítés nélkül is lehet bármilyen állagú, textúrájú haj meseszép, előkelő és kifinomult” – kezdte egy interjúban India, majd folytatta.
„Az, hogy a hajamat a maga természetességében használták, mégis sikerült kialakítaniuk ezt a történelmi stílust, nagyon sokat jelentett nekem és nagyon élveztem is!” – mondta boldogan. Hozzátette, szerinte a sorozat segít abban, hogy az emberek megértsék, az afro hajtól egyáltalán nem kell megijedni, úgy jó, ahogy van.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!