Szépség
Jennifer Lopez már viseli! Ezt a tavaszi manikűrt imádni fogod, ha már unod a klasszikus pasztell árnyalatokat
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Jennifer Lopez manikűrje nyomokban sem tartalmazza a jól megszokott tavaszi árnyalatokat, és mégis imádjuk!
Jennifer Lopez újfent előttünk jár pár lépéssel, hiszen mondhatni első között kezdte el átadni magát a 2024-es szezon különleges körömtrendjének.
Ha a tavaszi körömlakk árnyalatok jönnek szóba, akkor általában egy pasztelles paletta elevenedik meg előttünk, és olyan színek jutnak eszünkbe, mint a lila, a babarózsaszín vagy éppen a halványsárga, de a legkevésbé sem a szürke. Nos, úgy tűnik, hogy ezúttal kicsit változtak a dolgok, és a ruhák között uralkodó irányzatokhoz igazodva ezúttal ez a sokak szerint télies árnyalat kezdett el hódítani a manikűrtrendek között. Az egyszerűen csak Stone Nails névre hallgató irányzat pedig nagyon jól megcáfolja azon elképzeléseinket, hogy ez a klasszikus, ám kicsit sem vidám szín bizony nagyon jól helyt tud állni az első meleg napsugarakat köszöntő évszakban is. Jennifer Lopez egy ideje már ráérzett a szürke különlegességére...
Mint láthatod a szürke is tud fényes és friss hatást kelteni, és nagyon sok szemrevaló alternatívája létezik, szóval ismét csak rajtad múlik, hogy mennyire szeretnél elmerülni ebben a trendben. Mi mindenesetre azért mutatunk még gyorsan két szépséges manikűrt a témában!
Neked is tetszik Jennifer Lopez manikűrje? Akkor mutatunk is hozzá pár szuper lakkot!
InStyle TIPP: Rimmel60 Seconds By Rita Ora, gyorsan száradó körömlakk
InStyle TIPP: NOBEA, Day-to-Day Gel-like Nail Polish, körömlakk géles hatással
És ha már a szépségápolásnál tartunk akkor kattints tovább és mutatjuk is a 2024-es év legmeghatározóbb sminktrendjeit!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!