Szépség
Közelebb - szívszorítóan szép fotósorozat a sérült gyermekekért
Balla Vivienne divatfotós neves színészeket felvonultató, szívszorítóan szép fotósorozatával rendkívüli munkát vállalt. A Magyar Rett Szindróma Alapítvánnyal közösen egy olyan kampányba kezdett, mely rendhagyó módon igyekszik felhívni a figyelmet a sérült gyerekeket nevelő családok helyzetére. F. Nagy Ágnes interjúja.
IS: Volt/van-e valamilyen személyes érintettséged is a témában?BV: A rett szindrómáról nem hallottam a felkérés előtt. Viszont a nővérem gyógypedagógus, autista gyerekekkel foglalkozik. Anyukám pedig élete nagy részét azzal töltötte, hogy segített a szociálisan rászorulókon, nevelőotthonban volt nevelőnő, és később családsegítőben dolgozott. Most úgy éreztem, hogy végre adódott egy lehetőség, mikor a képességeimet én is egy jó ügy szolgálatába állíthatom. Részemről ez egyben némi tisztelgés is anyukám emlékére.
IS: Korábban is fotóztad már őket, vagy van valaki, akivel most találkoztál először?BV: Mindegyik színésszel most találkoztam először. Nagyon izgalmas kihívás volt számomra és azt gondolom, hogy a színészek számára is. Mindegyik rett szindrómás gyermek más és más. Egyikük sem tud beszélni, különbözőképpen nyitottak az emberekre vagy teljesen zárkózottak. Van, aki nagyon kíváncsi, érdeklődő volt a fotózáson, de olyanok is akadtak, akikkel egyáltalán nem tudtunk kontaktust teremteni. Csodálatos, de egyben rendkívül nehéz munka volt. Érzelmileg is nagyon megviselt mindenkit. De ugyanakkor jó volt látni, ahogy a szülők feltöltődtek ettől a szituációtól. Minden tiszteletem a sérült gyermekek szüleié.
IS: Mit vársz az aukciótól?BV: A legfőbb cél a pénzgyűjtés. De a figyelemfelhívás is fontos része, hogy beszédtéma legyen a sérült gyerekeket nevelő családok helyzete.
UPDATE: Kiállítás nyílik a Közelebb! fotósorozatból, a részletekért ide kattintsatok.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.