Szépség
Ettől fogod magad csak igazán öregnek érezni! Ilyen volt az Oscar-gála 20 évvel ezelőtt, 2004-ben
Az Oscar-gála 20 évvel ezelőtt mondhatni hozta a várt papírformát, ettől függetlenül pár felejthetetlen pillanatot így is adott a bulvár emlékkönyvének!
A díjátadó szezon egyik legrangosabb eseményére, az Oscar-díjátadóra hosszú évtizedek óta kiemelten nagy sajtófigyelem irányul. Nemcsak a beszédek és a műsort színesítő produkciók azok, amik képesek emelni az est fényét, hanem a sztárok és velük járó felejthetetlen vörös szőnyeges pillanatok is. Pont ezen gondolatmenet mentén haladva gondoltuk úgy, hogy utánajárunk annak, hogy miként is zajlott Oscar-gála 20 évvel ezelőtt, azaz egészen pontosan 2004. február 29-én, melynek a házigazdája Billy Crystal volt. A 76. Oscar-díjkiosztó abszolút nyertese a 11 jelölésből 11-et díjra is váltó A Gyűrűk Ura: A Király visszatér lett. A nyertesek listájából még említünk azért pár emlékezetes fejezetet: a Legjobb film A Gyűrűk Ura – A király visszatér lett, míg a Legjobb rendező díját Peter Jackson kapta A Gyűrűk Ura – A király visszatértért. A Legjobb női főszereplő Charlize Theron (A rém), a Legjobb férfi főszereplő Sean Penn (Titokzatos folyó), a Legjobb női mellékszereplő Renée Zellweger (Hideghegy), míg a Legjobb férfi mellékszereplőnek pedig Tim Robbins-t (Titokzatos folyó) választották. Itt viszont meg is állunk és nem soroljuk tovább a 2004-ben díjazottakat inkább mutatjuk a gála legfelejthetetlenebb pillanatait!
Kattints tovább és mutatjuk, hogy milyen volt a 2004-es Oscar-gála! Hidd el, ezután a galéria után még fájdalmasabb lesz az idő múlása!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!