Vagy-vagy, 4. fejezet

Olvasóink arra szavaztak, hogy éjjel hazaérve ébreszd föl a férjedet, és mondd el neki az egész idétlen fogadást.

4. fejezet

Simogatni kezded a karját. Meg se mozdul. Finoman rázogatod, félve még meg is puszilod az orra hegyét… Erre nagy horkantással, mintha rugóra járna, hirtelen fölül.
– Tessék! Tessék! – harsogja tettre készen, nyilván azt hiszi szegény, az ügyeletben van.
– Én vagyok, Betti – susogod. – Hazajöttem!
– Jól van akkor – megpaskolja az arcodat és a falnak fordul. Ezek szerint nem haragszik! Bátrabban próbálkozol. Ütemes hátmasszírozás közben próbálsz a tárgyra térni.
– Ervin, olyan fura volt ez az este... Olyan hülyeségekről beszéltünk…. hallasz?
– Mondtam, hogy bevettem a bogyókat – pattan fel megint, valami képzeletbeli kérdésre válaszolva –, a gyerekek fürödtek, bekentem őket hidratálóval, Lőrinc kapott köptetőt, bedugtam a párásító gépet... nem alhatnék végig egy nyomorult éjszakát, szerelmem, kihányom a belem, olyan fáradt vagyok!
Ez a „szerelmem” annyira rondán hangzott, és egyáltalán, olyan zavaros minden, hogy nem bírod visszatartani a sírást. Pedig tudod, hogy közben olyan hangokat fogsz kiadni, mint mikor egy pincsikutya ugat, és hogy Ervin ettől megőrül. Csak azt mondja meg valaki, hogy lehet az, hogy az ember szeret valakit, és mégis megőrül tőle?! Úgy látszik, akármit csinálsz, az őt csak idegesíti.
– Úgy látszik, akármit csinálok, az téged csak idegesít! – bömbölöd, és minden második szó után felugat a pincsikutya a torkodból.
– Ezt most mi a fenének mondod? Mi a fenének?? Az éjszaka közepén!
Ervin szeme dühösen villog a sötétben. Nem látod, de el tudod képzelni, milyen komor árnyékot vet sziklaszerű, előreugró homloka az arcára. Érdekes, most mégse félsz tőle. Előveszi azt a gúnyosan kedves hangját, amit a legjobban utálsz: úgy beszél, mintha leckét mondana fel.
– Tessék, hallgatlak. Mesélj. Fura volt az este? Mi volt benne a fura? –
Mit lehet erre csinálni? Nyilván csak tovább sírni, amitől viszont nemhogy megsajnálna, inkább egyre jobban felidegesíted. Hogy is mondta Patti: hogy már meg se vigasztalja, ha sír... Mondjuk ez Ervint tekintve nem nagy változás, sose volt az a bubujgatós típus. „Egy nőnél a legvonzóbb tulajdonság, ha normális” – ez volt mindig az alapelve. Amikor tizenhárom évvel ezelőtt úgy érezte, döntésre kell vinnie a dolgot köztetek, a következő próbatételt eszelte ki: az egyik randevún a kezedbe adott egy joghurtos poharat, és kérte, hogy nyisd ki. Először röhögtél rajta – Ervin akkoriban nagyon adott rá, hogy mindennap új tréfával álljon elő –, aztán fogtad a dobozt, de nehezen nyílt, óvatosan körbe fel kellett feszíteni a tetejét, hogy egyben lejöjjön. Mikor végül sikerült, ő szó nélkül elővett egy kis ékszeres dobozt és kinyitotta. Benne voltak a jegygyűrűk. – Azt mondja, ha akkor idegesen marcangolni kezded a fedelet és szabálytalanul feltéped, máshogy alakult volna az életetek. Szóval ez volt a teszt. Ezek után diszkréten elhallgattad, hogy te egyébként bele szoktad döfni az ujjadat a tetejébe, aztán ide-oda rángatod és durván szétcincálod vele a fedőt. Azóta ez nem fordult elő.
– Ne beszélj így velem, légy szíves! Akkor inkább feküdj vissza! – hüppögöd, egyre távolabb sodorva magad a legvonzóbb női tulajdonságtól. Mielőtt gúnyosan megkérdezné, fölírhat-e valamit a premenstruációs szindrómádra, gyorsan kiszaladsz a fürdőbe.
Hideg vízzel dörgölöd az arcod. A csap fölötti kis polcocskán ott az akkurátusan elrendezett borotvakészlet, mellette meg a kis csipesz, amivel Ervin a rakoncátlanul nőtt szőröket szokta eltávolítani az arca felső részéről. Úristen, de borzasztó idegesítő ez a kis csipesz! Milyen fontoskodva feszít ott! Hirtelen fölkapod és a földhöz vágod. Jólesik a csörrenés, kárörvendve nézed a nyomorultat, ahogy hever a földön. Haha, most kizökkent a szerepéből! Bele is rúgsz egyet, hadd repüljön. A csipesz segélykérően csörren még kettőt, aztán örömmel látod, ahogy eltűnik a fonott szekrény alatt.
Azért nem kell ám megijedni, minden házasságban vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy utálja a másikat, hogy szeretné összevissza karmolni, csípni, hogy vérezzen (esetleg „megrázni”, „kirázni belőle a hülyeséget”: férfiaktól így hallottam). Ezek az irracionális pillanatok teljesen váratlanul csapnak le, és jó esetben csak villanásnyi ideig tartanak. Mint ez is.
Belenézel a tükörbe. Rettenetes! Pont olyan vagy, mint Patrícia, lefolyt szemfesték (kár is volt föltenni, úgyis csak allergizál), keserű száj, kivörösödött arcbőr... Úristen, de egy hülye liba vagy! Minek csinálod itt a jelenetet? Tök érthető, hogy miután zokszó nélkül, egyedül lefektette a gyerekeket, most szeretne pihenni végre. És nem is üvöltött le, meghallgatott volna, ha nem kezdesz hisztizni! Próbálod elrendezni a vonásaidat, azon vagy, hogy tömény normalitást fejezzen ki az arcod.
Ervin addigra már egyenletesen szuszog. Ez tényleg visszafeküdt! Bebújsz az ágyba, megpróbálod megölelni, de finoman eltol – persze, mert a jobb oldalán szeret aludni.
– Miért nem szedsz valami homeopátiás bogyót premenstruációs szindrómára? – mormogja és kacsintás helyett tréfásan megszorítja a kezedet.
Erre te meg, ki tudja, miért, azt feleled:
– Inkább elmegyek holnap színházba!
De már nem hallja. Alszik.
Előhúzod a Pesti Estet. Kikeresed azt a bizonyos színházat, ahol János... – milyen János? – ja igen, tessék, itt van: Balázs János. Holnap este lesz valami Bunbury című darabban. A leírás szerint vígjáték: „A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be. Esetünkben éppen ellenkezőleg. Két fiatalember azt hazudja, hogy Szilárdnak hívják őket, de ha nem vigyáznak, végül kiderül, hogy tényleg. Márpedig szörnyű, ha egy férfi váratlanul megtudja, hogy egész életében igazat hazudott. Hiába, Szilárdnak kell lenni.”
Ez egész ígéretes, nem?

Döntened kell! Tényleg elmész holnap este a színházba, és megismerkedsz Anna férjével VAGY nem mész el, hanem egyből felhívod a barátnődet, és a ma éjszakai beszélgetés abszurditásán kacagtok nagyot?

Merre folytatódjon a történet? Segíts nekünk eldönteni!
e-mail: evamagazin@marquardmedia.hu
levélcím: Marquard Média Magyarország Kft., ÉVA MAGAZIN, 1033. Bp., Hajógyári-sziget 213.

Éva magazin, 2009. május. Fotó: Profimedia.hu. Minden jog fenntartva.