Egy menyasszony igaz története: "Az esküvői fotósunk véletlenül kitörölte az összes képünket!"
Hogy mi történik, amikor az ifjú házasok egyik legszörnyűbb félelme valóra válik? A 28 éves Lilla, akinek néhány hónapja volt az esküvője, sajnos sokat tud erről.
"Rendezvényszervezőként sok fényűző eseményen részt vettem már, épp ezért szerettem volna, ha az én esküvőm nem a külsőségekről szólna. A párom és én inkább költünk jótékonykodásra, mint egy extrán drága pezsgőre, amit locsolhatnak a vendégek...Így mindent próbáltunk így megszervezni. A fotós tekintetében sem akartam válogatós lenni: anyukámék egyik ismerősére esett a választás, aki egy világjáró, bohém srác volt, mellékállásban pedig esküvőket (is) fotózott.
- A képek, azok csak képek! Nem? Jó lesz Dani, ő olyan aranyos fiú! - ezt mondta anyukám, amivel végül nem akartam vitatkozni. Még akkor sem, ha titkon én már elképzeltem a profin megkomponált, gyönyörű fényekkel készült esküvői portréinkat. De mindegy, így alakult, legalább ezzel is spórolunk, Dani nem kér sok pénzt.
Eljött a Nagy Nap, minden csodásan nézett ki. Én szinte többet figyeltem Danira, mint a férjemre, hogy minden fontos pillanatban ott legyen, mindent lekaphasson ebből a csodás eseményből. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. Aztán az esküvő után csak teltek a hónapok, a képeinkről semmi hír nem jött, hiába kérdezgettük a fotóst. Egyszer csak egy e-mail fogadott a postafiókomban, ami így hangzott: " Nagyon sajnálom, de képek, amikért annyit dolgoztunk a Nagy Napon, elvesztek. Beszéljünk telefonon, ha van időtök. Üdv: Dani."
Majdnem leestem a székről... Kiderült ugyanis, hogy Dani nem találta azt a memóriakártyát, amin minden FONTOS pillanat rajta volt: az oltárhoz sétálás, a család, a kreatívabb portéfotók. Egyszerűen elvesztette, hiába kereste mindenhol. Legalábbis nekünk ezt mondta. Aztán sajnos kiderült, hogy ez nem volt igaz: a kártya ugyanis megvolt, de megsérült Dani gondatlansága miatt egy görbe estéjén (igen, ahogy írtam: elég bohém, laza, bulizós életet élt), így a képek törlődtek róla. Persze a srác ezek után mindent felajánlott: pénzt, újrafotózást, stb...De mi nem kértünk belőle.
Sokan kérdezték a barátok közül, hogy nem akarjuk-e beperelni ezért a fotóst. Nos, bevallom: nagyon-nagyon szomorú voltam, de ez eszembe se jutott. A végén már inkább sajnáltam ezt a srácot, aki link ugyan, de jó szándékú, és az esküvőn tényleg mindenre próbált odafigyelni. Az ő segítségével sikerült összeszednünk az összes olyan fotót, amit mások készítettek a telefonjukkal vagy kompakt gépeikkel, így végül nekünk is megmaradt valami a Nagy Napból. A mai napig bánom a döntésem, hogy őt választottuk, de ugyanakkor azt is tudom: a legfontosabb, hogy mind együtt voltunk az esküvőn a szeretteimmel, és hogy ezek a pillanatok az emlékeinkbe "örök fényképként" égtek bele. És hogy mit tanultam az esetből? Azt, hogy van, amin tényleg nem szabad spórolni..."